2010. május 9., vasárnap

Lesellenőrzés

Dél körül kimentem leellenőrizni, minden rendben van e a les körül. Ha már ott voltam, szűk két órácskát el is töltöttem ott. Ez idő alatt szürke gém, kis- és nagy kócsag, réti- és füstös cankó került a lesüveg elé. Sajnos a dél felé néző oldalüvegben minden madár ellenfényes, ami déltájban még véletlenül sem mondható szerencsésnek. Ez látszik is a felröppenő szürke gémen. A másik nagy gond ezzel az, hogy mivel besüt a nap, a reflexiós üveg nem viselkedik másként, mint egy kissé sötétített üveg, szóval be is éppoly jól lehet látni rajta, mint kifelé.



2010. május 8., szombat

Új fajok

Ma sikerült színesíteni a les fajkínálatát. Az első képen ha jól határoztam be, egy mezei poszáta látható, ami úgy tudom új faj az itatón. Az utolsó képen egy kormos légykapó van, ez a faj már lett fotózva ebben a lesben, de nekem eddig nem volt hozzá szerencsém.





2010. május 4., kedd

Seregély invázió...

Délután mentem ki a leshez, hihetetlen mennyiségű seregély tolongott, sőt veszekedett a legjobb fürdőhelyért.



2010. május 2., vasárnap

Az új les

Végre elkészült az új les, melyet három fotós társammal közösen kreáltunk. Múlt hét vasárnap vízre is lett bocsátva. Eddig úgy néz ki állja a sarat :). Sajnos olyan kevés a víz, hogy tényleg a sarat kellett eddig állnia, de pénteken új helyre lett költöztetve, ahol azért vízállóságát is bizonyíthatta.





Ma végre ki is próbálhattam hogyan "szuperál", nekem nagyon tetszett, de szerintem még nem sikerült megtalálnunk végleges helyét. Kissé távol mozogtak a madarak a lestől. Tegnap este mentem ki, a lesben aludtam. Na ez is egy nagy élmény volt. Egy négy tagú vaddisznócsalád dagonyázott éjjel 3-4 méterre tőlem. A békák véget nem érő brekegésétől volt hangos a környék. Aztán néha ismeretlen eredetű neszek, stb. Ez persze nem tántorít el, hogy legközelebb is kint aludjak :).