2009. augusztus 21., péntek

Patec és Gusztó itatója

Először is az itatóról említenék néhány szót és ezúton is szeretném megköszönni Patec és Gusztó barátomnak a lehetőséget, hogy fotózhattam az itatójukon.
A tulaj mindenféle szerénykedése ellenére az bizonyos, hogy egy nagyon jól használható kis lest sikerült összeszögelniük. Mivel az udvarban van a les, azok a madarak látogatják, melyek a lakott területeken fordulnak elő. Házi veréb, Tengelic, Barázdabillegető, Gerle (talán balkáni), Cinege félék, Citromsármány. Nekem igazi kuriózum, hiszen eddig csak Palánkai Zsolt itatójára jártam Dunaalmásra, ahol erdei énekesmadarak lakmároznak a fotósok nagy örömére. A Patec és Gusztó féle itató rövidebb gyújtótávolságú objektívet igényel, mint Zsolt itatója. A 200 milis obi szerintem ideális lehet, de még a 300-as is használható APSC szenzoron. Az itató kicsi ugyan, de jól be van rendezve.
Amit változtatnék rajta:
  • Ha egy kicsit több víz lenne benne, laposabb lehetne az a rész, ahol a madarak isznak. Ez azért is fontos, mert rövid az itató és ha vízszintből szeretnénk fotózni, akkor már a madár tükörképébe belelóg az itató eleje. Talán le is lehetne vágni az elejét éppen vízszintig.
  • A díszleten annyit módosítanék, hogy a fák helyett is mohát tennék a szélére. Mivel nincs sok hely, a fáktól kicsit túlzsúfolódik.
  • Azokon a helyeken ahol nem szeretnénk hogy igyanak, egy horgászdamilt lehetne kihúzni az itató széle fölött 1-2 centire. Zsolt itatóján láttam ezt a módszert.
Dióhéjban ennyi az én észrevételem, néhány képet közzé is teszek, amik ott készültek.





Az itatón csináltam egy kis tesztet ahol a Sigma 150-est és a Sigma 100-300-at hasonlítottam össze. A 150-est, aminek fényereje f/2.8, egy 1,4-es telekonverterrel használtam, így tulajdonképpen 210 milis lett a gyújtótáv és f/4 lett a fényerő. A 100-300-nak is f/4 a fényereje. A fix obimat f/6.3-ra rekeszeltem le, az érzékenység ISO320 volt és 1/400 volt a zársebesség. Sajnos egy kicsit alexpós lett a tesztfotó, de a lényeg látszik. A szöveg alatt látható bal oldali kép készült ezzel az objektívvel. 1:1-es képkivágás mindkét kép esetében és semmilyen korrekció nem volt a képeken. Chromatikus aberrációnak nyoma sincs, részletgazdag és a színvilága is természetesebb a zoom objektívnél, annak ellenére, hogy még az 1,4-es konverter is lágyította a képét. A 100-300 f/8-ra volt rekeszelve, 1/200 a záridő és ISO320 az érzékenység. A jobb oldali képen sajnos jól látszik a chromatikus aberráció. A részletgazdagság jóval elmarad a fix-től, bár az igazsághoz azért hozzátartozik az is, hogy talán egy kicsit ez a kép be is mozdult. A 150-es egy makro obi, talán ennek lehet betudni a fókusz lassúságát. A fókuszt mindkét esetben manuál módban használtam, ezért annak pontosságáról nem tudok írni, viszont a fixnél könnyebb volt megtalálni a fókuszpontot annak ellenére, hogy a 100-300 fókuszgyűrűje sokkal finomabban mozog, mint a 150-esé. Ami számomra világossá vált a mai napon az az, hogy a 100-300-at már konverterrel nem nagyon kell eröltetni.



Íme a teljes kép már a korrekciók után.

Nincsenek megjegyzések: